2012 januártól újra SZOCPOL – íme a feltételek

A Magyar Közlönyben megjelent lakásépítési támogatásról szóló kormányrendelet sorai között olvasva kiderül; nemcsak, hogy kimaradnak a leginkább rászorulók a szociálpolitikai támogatásból, de vásárlás esetén akadnak olyan területek szép számmal – például Budapest – ahol igénybe sem lehet majd venni a szocpolt.

Új lakás építéséhez, illetve új lakás vásárlásához (2010. január 1-jét követően kiadott építési- , illetve használatbavételi engedély esetén) vissza nem térítendő állami támogatás vehető igénybe – olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletben. A támogatás csak abban az esetben jár, amennyiben építés esetén az egy négyzetméterre eső bekerülési érték, illetve vásárlás esetén a négyzetméterár (telekár nélkül) nem haladja meg a 300 ezer – alacsony energiafogyasztású (passzív ház) lakás esetén pedig a 350 ezer forintot. >>>>>>a cikk itt folytatódik >>>>>>

Az otthonteremtési kamattámogatás új lakás vásárlására, építésére, használt lakás vásárlására, lakás korszerűsítésére igényelhető

Az otthonteremtési kamattámogatás új lakás vásárlására, építésére, használt lakás vásárlására, lakás korszerűsítésére igényelhető. Továbbá felhasználható késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan vásárlásához, valamint hátralékos hiteladós által kisebb lakás vásárlásához. Ezt azonban az Európai Bizottságnak még első körben jóvá kell hagynia. a cikk itt folytatódik >>>>>

Első tulajdonostól eladó XIII. XIV. és XV. kerületi újszerű lakások

Újszerű(13/7573) Budapest XIII. Nappali+1 50,6 nm 16 900 000 Ft
Újszerű(13/9703) Budapest XIII. Nappali+1 50 nm 16 900 000 Ft
Újszerű(14/8896) Budapest XIV. Nappali+2 51 nm 16 990 000 Ft
Újszerű(13/10904) Budapest XIII. Nappali+1 46 nm 17 600 000 Ft
Újszerű(13/9994) Budapest XIII. Nappali+1 53 nm 17 900 000 Ft
Újszerű(14/10232) Budapest XIV. Nappali+1 53 nm 17 900 000 Ft
Újszerű(13/10262) Budapest XIII. Nappali+1 46 nm 17 900 000 Ft
Újszerű(14/10373) Budapest XIV. Nappali+1 53,38 nm 17 900 000 Ft
Újszerű(14/10789) Budapest XIV. Nappali+1 48 nm 18 500 000 Ft
Újszerű(13/6639) Budapest XIV. Nappali+1 55 nm 18 900 000 Ft
Újszerű(13/10987) Budapest XIII. Nappali+2 54,93 nm 19 300 000 Ft
Újszerű(14/6278) Budapest XIII. Nappali+1 47,4 nm 19 390 000 Ft
Újszerű(13/7126) Budapest XIV. Nappali+1 55 nm 19 990 000 Ft

XIII. és XIV. kerületi eladó újszerű lakások

Újszerű(14/10902) Budapest XIV. Nappali+1 45 nm 14 500 000 Ft
Újszerű(13/9109) Budapest XIII. Nappali+1 45 nm 14 900 000 Ft
Újszerű(14/10922) Budapest XIV. Nappali+1 50 nm 14 900 000 Ft
Újszerű(14/9873) Budapest XIII. Nappali+1 47,5 nm 16 450 000 Ft
Újszerű(13/7573) Budapest XIV. Nappali+1 50,6 nm 16 900 000 Ft
Újszerű(13/9703) Budapest XIII. Nappali+1 50 nm 16 900 000 Ft
Újszerű(14/8896) Budapest XIII. Nappali+2 51 nm 16 990 000 Ft
Újszerű(13/10904) Budapest XIV. Nappali+1 46 nm 17 600 000 Ft
Újszerű(13/10262) Budapest XIII. Nappali+1 46 nm 17 900 000 Ft